Friss

16:19
Jelentős ukrán veszteségekről számol be friss orosz hadijelentés
A "Donyecki Népköztársaságban" kémet fogott az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat.
16:07
16:06
A DK-s Szaniszló Sándor beárazta a helyi LMP-t
Politikai korrupció gyanúja lengi be Pestszentlőrincet, a dollárbaloldal pénzért vásárol LMP-s képviselőt.
16:04
7 csodás tavaszi kiránydulóhely Budapest környékén, ahova mindenképpen látogass el a szünetben
A hosszú hétvégén kár lenne otthon maradni, hiszen egy tavaszi erdőnél kevés szebb természeti csoda létezik.
16:03
10 éve dolgoznak a szájon át bevehető tornatablettán, és most úgy néz ki, lesz belőle valami
Rágcsálókon végzett kísérletekben már sikerrel szerepelt egy olyan új vegyület, amely képes utánozni...
16:02
Energetikai és légvédelmi objektumokra mért csapásról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
A minisztérium a megsemmisített ukrán haditechnikai eszközök között sorolt fel egyebek mellett egy Sz-300-as...
16:02
Jürgen Klopp is reagált Xabi Alonso bejelentésére
A spanyol edző döntött a jövőjéről.
16:02
Döbbenetes áron talált gazdára ez az első generációs bontatlan iPhone
Elképesztő összegeket fizetnek a gyűjtők a jó állapotban lévő almás régiségekért.
16:00
Visions of Mana - akció közben az új szereplők
Szerencsére nem egyedül indul a Mana Fájához főhősünk, Val. Útja során számos szimpatikus karakterrel...
16:00
Ferenc pápa a mai világban megalázott Krisztusokról írt a nagypénteki meditációkban
Ferenc pápa válaszai szerint gyógyulást és segítséget az ima és a szeretet adhat: mert aki szeret, nem...
16:00
Fellélegezhetnek az ukránok, jelentős támogatás érkezik
Mintegy 1,5 milliárd dolláros segélyt ítélt meg a Világbank Ukrajnának. A támogatást Japán és Nagy-Britannia...
16:00
Újabb életveszélyes trend terjed a közösségi médiában
„Gombamódra szaporodnak” az önjelölt gombaszakértők, ez azonban sokak életébe kerülhet.
16:00
Kálloy Molnár Péter rangos elismerésben részesült
A Tündérkertben nyújtott alakítását jutalmazták.
16:00
Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg
Megdöbbentő részletek derültek ki az eltűnt kislány ügyében.
15:59
Ferenc pápa nők lábát mosta meg egy börtönben
Ferenc pápa 2013-ban és tavaly a fiatalkorúaknak fenntartott Casal del Marmo börtönében végezte a lábmosás...

Femina.hu

16:26
15:16
15 játék gyerekeknek húsvétra, amitől csillogni fog a szemük - Rossz időre is mutatunk ötletet
Kösd le a gyerekek energiáit a legizgalmasabb húsvéti játékokkal!
14:16
13:16
Megtudhatod ma éjjel, ki lesz a férjed: szerelmi jóslás, ami csak húsvétkor működik
Nagypéntek szerencsétlen nap a néphit szerint, de jó alapja egy kis húsvéti mágiának.
12:06
Pierce Brosnan felesége így hangsúlyozza nőies, telt idomait - A 60 éves Keely mindig nőies, elegáns és stílusos
Pierce Brosnan felesége, a hatvanéves Keely mindig nőies, sikkes ruhákat visel, amik szépen kiemelik telt idomait.
11:36
Ördög Nóra gyerekei ezért hiányozhatnak az iskolából: beutazzák a világot szüleikkel
A műsorvezető elárulta, hogyan tudnak a gyerekeik egész évben vele és férjével tartani a külföldi utazásokra.
11:16
Ha ezeket tapasztalod, szakítsd meg a kapcsolatot a szüleiddel
A szülők kizárása az életedből többnyire nem jó döntés, van azonban pár eset, amikor indokolt lehet.
10:16
Csak nagyon nehezen tudja feldolgozni az agy a pillanatot, amit a fotós elkapott
A furcsa kép rendesen megtornáztatja a szemet és az agyat.
10:08
Mutatós húsvéti fészeksüti: a kis kosarakat csokitojásokkal díszítheted
A fészeksüti vidám és nagyon finom húsvéti édesség.
10:06
Chris Hemsworth ritkán látott fiáról posztolt: cuki, horgászos videó készült róluk
Egy fantasztikus apa-fia programról készített felvételt a sztár.
09:26
Máig tartanak keresztre feszítést ebben a térségben, pedig helyteleníti az egyház - Valóságos, és sok ezer nézője van
A Fülöp-szigeteki keresztre feszítések véres hagyományához hasonló sehol nincs a világon.
09:08
Majonézes krémsajttal töltött tojások: sonka mellé nem is kell finomabb
A majonézes krémsajttal töltött tojás elmaradhatatlan a húsvéti asztalról.
08:46
Olcsó trükkök, amikkel a lelakott otthon újra gyönyörű lesz: van, amihez elég 20 ezer forint
Pénztárcabarát ötletek, amikkel új színben tüntetheted fel régies otthonod.
08:20
Béres Ilona 81 évesen rövidre vágatta a haját: nagyon más az új a frizurával
Béres Ilona Az aranyember gyönyörű Tímeája egy éve még félhosszú barna hajjal szerepelt a tévében.
08:12
Pihe-puha sonkás csiga foszlós kelt tésztából: sós csemege az ünnepi asztalra
A húsvéti sonka akár sós csiga töltelékébe is kerülhet.

Szabad Európa

13:50
A NER kavarásai a Balkánon
Az elmúlt évtizedben a magyar kormány politikai barátokat és Mészáros Lőrinc, valamint Tiborcz István...
12:55
Egy retorikai lépéssel továbbment Ukrajna támogatása felé az EU
A korábbiaknál csendesebben, kisebb hírveréssel zajlott a múlt heti EU-csúcs Brüsszelben, de ha a hangos...
17:25
Ajtókat nyit meg, ápol és eltakar – megjelent a műkincspiacon a tehetős új NER -generáció
Száraz István, aki a jegybankelnök fiának, Matolcsy Ádámnak baráti köréhez tartozik, itthon leginkább...
16:30
Automatikusan elismert európai diplomát szerezhetnek a jövő hallgatói
Erős minőségbiztosításon és a tagállamok automatikus elismerésén alapul az európai diploma, amelynek...
12:55
Lakner: Rogán Antal sem leválthatatlan
Rogán Antalnak nemcsak Magyar Pétertől, de Orbán Viktortól is tartania kell. Ha a választáson gyengébben...

Híradó

16:07
16:02
Energetikai és légvédelmi objektumokra mért csapásról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
A minisztérium a megsemmisített ukrán haditechnikai eszközök között sorolt fel egyebek mellett egy Sz-300-as...
16:00
Ferenc pápa a mai világban megalázott Krisztusokról írt a nagypénteki meditációkban
Ferenc pápa válaszai szerint gyógyulást és segítséget az ima és a szeretet adhat: mert aki szeret, nem...
15:47
Cikkcakkban haladt az égen egy UFO, videóra vették Indiában
Az elmúlt időszakban megszaporodott UFO- jelentések egyesek szerint nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthetnek.
15:27
Megvétózta a lengyel elnök az esemény utáni tabletták forgalmazását lehetővé tévő törvénymódosítást
Andrzej Duda az elutasítást a gyerekek egészségvédelmével kapcsolatos normákkal indokolta.
15:03
Amszterdam 100 ezer euró kártérítést fizet a városi villamosok holokausztban játszott szerepéért
Az amszterdami 8-as villamos vonalát a nácik zsidók szállítására használták, mivel az kötötte össze...
14:56
Lemondott a legnagyobb észak-írországi unionista párt vezetője szexuális bűncselekmény vádja miatt
Sir Jeffrey értesítette a DUP elnökségét arról, hogy pártvezetői tisztségéből azonnali hatállyal távozik.
14:55
Állandó katonai jelenlét mellett emlékeznek a Szentföldön a keresztények nagypéntekre
Ferenc Pápa húsvét alkalmából levelet írt a Szentföldön élő katolikusoknak, amelyben biztosította őket...
14:53
Vitályos Eszter kormányszóvivőként is marad a Pilis-Dunakanyar országgyűlési képviselője
Vitályos Esztert Sulyok Tamás köztársasági elnök április elsejétől nevezte ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda...
14:44
A terrorveszély miatt fokozzák a rendőri készültséget Szerbiában, de a migránsokat ez sem tartja vissza
A Moszkva melletti terrortámadás után fokozták a biztonsági intézkedéseket déli szomszédunknál is.
14:31
Szentkirályi Alexandra is kommentálta a dollárbaloldali összefogást
A Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje kiemelte: Karácsony Gergely és a Demokratikus Koalíció vezette csődközelbe...
14:26
14:23
Erős forgalom miatt telítettek a sávok az autópályán
Akár két kilométeres torlódások is kialakulhatnak.
14:06
Valter Attila idén is ott lesz a Giro d'Italián
A holland Visma–Lease-a-Bike 25 éves magyar bringása immár a negyedik Girójára készül.
13:42
Szijjártó Péter: Célba ért a magyar segítség Afrikába
„Most tízezer tonnával beljebb vagyunk” – közölte a miniszter.

Gulyáságyú Média

13:39
A fideszes Nézőpont Intézet elemzője szerint vizsgálatra van szükség a kormányban is Magyar Péter hangfelvétele miatt
Olvasási idő: 3 perc. Talabér Krisztián, a fideszes Nézőpont Intézet gazdasági elemzője, a kormánymédia...

noklapja.nlcafe.hu

14:54
9 dolog, amit megtanultam a kerekesszékben
A negatívumok helyett arról szeretnék írni, mi az a jó, amire ráleltem, amit megtanultam a kerekesszékben.
11:40
11:00
08:20
„Nem az öregedésre koncentrálok” – Elle Macpherson 60 éves lett
A nagy szupermodell generáció tagja ötvenéves korában találta meg azt a testi-lelki harmóniát, amely ma...
07:11
Zodiákusok húsvétja – Így ünnepelnek a csillagjegyek
Fedezd fel a húsvéti ünneplés tökéletes módját, és hozd ki a legtöbbet a hosszú hétvégéből!
06:28
Ezért ne használd újra a sütőolajat: a gyerekedben is kárt tehet
Többet árt, mint amennyit spórolunk az árán.
21:00
A teáscsésze meséje – Egy nap a Zsolnay Porcelánmanufaktúrában
A Zsolnayt Japántól Amerikáig ismeri a világ.
20:11
5 kabinház kizárólag romantikus, tavaszi mini vakációhoz
A következő helyek remek lehetőséget adnak arra, hogy elmeneküljünk a város zajától.
18:41
A legjobb ingyenes gyerekprogramok a tavaszi szünetre, amit az egész család élvezni fog
Nem könnyű kitölteni másfél hetet jó programokkal, de a következőkkel sikerülhet.
18:11
Cukrászsuli 1. – A tökéletes fonott kalács
Az első részben a kelt tészták titkáról rántjuk le a leplet, és egy hatos fonással készülő vaníliás...
17:11
7 dolog, amit még most tegyél meg, hogy szép legyen nyárra a kerted
A tavaszi kert ősszel, a nyári pedig tavasszal készül. Ideje belevágni!
16:11
Ebben tehetséges a gyereked a csillagjegye alapján
Ha tisztában vagy tehetségprofiljával, sokat segíthetsz neki.
14:53
14:11
12:41
4 hangulatos magyar falu, ahová a hosszú hétvégén is ellátogathatunk
Összeállításunkban olyan bájos vidékeket mutatunk, ahol nemcsak a panoráma szép, hanem jókat ehetünk-ihatunk is.

Infostart.hu

15:10
Nem túl lelkesek a franciák az olimpia előtt
Gyakoriak a tüntetések a francia fővárosban, a nyári játékok árnyoldaláról is egyre többet foglalkoznak.
14:44
Tádzsikisztánban kilenc embert őrizetbe vettek az oroszországi merénylet kapcsán
A héten a tádzsik biztonsági szolgálat a fővárosba szállította az Oroszországban elfogott gyanúsítottak...
14:23
Ukrán gabonával segíti Magyarország az afrikai éhezőket
Szijjártó Péter közösségi oldalán számolt be arról, hogy célba ért a magyar segítség Afrikába.
14:00
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában
300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat...
13:47
Idén sem maradt el a keresztrefeszítés és önkorbácsolás a Fülöp-szigeteken
A Fülöp-szigeteken több mint egy tucat bűnbánót szögeztek fakeresztre pénteken, míg mások véresre korbácsolták...
13:35
Elköltözik Szemesről a legendás balatoni filmfesztivál
Augusztus végén először rendezik meg Keszthelyen a másfél évtizede Balatonszemesen indult Bujtor István Filmfesztivált.
12:35
Újabb drón roncsait találták meg román területen
Nem ez volt az első eset, de senki sem sérült meg.
12:13
Ukrán erőműveket támadtak az oroszok, miközben Lavrov a biztonsági garanciákról beszélt
A támadások után az ukrán kormányfő ismét arról beszélt, hogy Ukrajnának több légvédelmi rendszerre...
12:00
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián
A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a...
11:45
Félhavi eső szakadt több hazai térségre
Az éjszaka átrobogott front előrehozta a húsvéti locsolást.
11:27
11:15
Bondár a nyolcaddöntőig jutott Mexikóban
A 270. helyen álló brit rivális két és fél óra alatt, 6:1, 5:7, 6:2-vel jutott tovább.
10:45
Ha valamire, hát az eladásokra nem panaszkodhat a Volkswagen
A Core márkacsoport részét képező öt márka jelentős forgalomnövekedést ért el 2023-ban, de idén a kulcsrégiókban...
10:30
Rendszerüzenet érkezett Orbán Viktortól
Sokakat érintő márciusi változásokra hívja fel a figyelmet.
10:15
Robbanás és tűz okozta egy ember halálát Lágymányoson
Egy társasházban két lakás is kiégett, ötven embernek kellett elhagynia az épületet.
 

Közbeszéd

11:17
HÉTVÉGI SPORTMŰSOR
A fontosabb hétvégi hazai sportesemények: március 30., szombat: ———————...
11:10
Akár 50 km/h-ás széllökések is lehetnek
Akár 50 km/h-ás széllökések is várhatók a Dél-Alföldön Nagypénteken, illetve húsvéthétfőn –...
11:04
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú...
10:52
Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok
Élménydús, az ünnepkörhöz kötődő, hagyományőrző programokkal készülnek a nemzeti parkok a húsvéti...
18:59
„Nem hódolunk be” – így tiltakoznak „Zebraszerdával” egy jobb oktatásért minden egyes héten
Feltűnően sok autós nyomja a dudáját a Ferenciek terén szerda reggel – és nem a forgalom miatt. Akik nem járnak
17:46
Letartóztattak egy borsodi polgármestert – hosszú a bűnlajstrom
Egy hónapra elrendelte a bíróság egy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei település polgármesterének letartóztatását...
17:33
Rétvári Bence húsvét előtt is a migránsokkal kábítja a népet
Brüsszel a migránsok betelepítésének felgyorsítását és bevándorláspárti kampány indítását tervezi...
17:25
Erre számítson, ha útnak indul: 3 személyautó ütközött össze, nagy a torlódás az autópályán
Baleset történt az M3-as autópálya Vásárosnamény felé vezető oldalán, Bag és Hatvan között, a 48-as...
11:12
Felfüggesztett börtönre ítélték Portik Tamás fiát
Inzultálta, majd kávéval öntötte le a Fővárosi Törvényszéken az apja ügyét tárgyaló bírót. Másfél...
10:32
Halsey, Liam Gallagher és Skrillex is fellép az idei fesztiválon
Mások mellett Liam Gallagher, Halsey, Skrillex, Janelle Monáe, Raye és Tom Odell neve is szerepel a Sziget fesztivál...
10:20
Komoly veszélyben lehet több tízezer magyar nyugdíjas – erre figyeljen, hogy ne legyen gond!
Aggasztó veszélyekre figyelmeztették az időseket. Az egyedül élő idősebbek különösen kiszolgáltatottak...
09:14
Februárban 6197 gyermek született, 10 664 ember halt meg
Az előzetes adatok szerint 2024 februárjában 6197 gyermek született, és 10 664 ember halt meg; 2023 februárjához...
09:12
Tűz ütött ki egy hazai idősek otthonában, egy mozgáskorlátozott lakó meghalt
Halálos tűz volt csütörtök kora reggel egy idősek otthonában a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Ököritófülpösön...
08:05
Idén a szokásosnál is korábban jelenhetnek meg a kullancsok Magyarországon
A korábban beköszöntött tavasz miatt idén a szokásosnál is hamarabb lehet számítani az őshonos, valamint...
16:43
Hoppon maradt az egyház, nem lesz az övé a zuglói Jókai Mór Általános Iskola
Nem szavazták meg a szülők, hogy a XIV. kerületi Jókai Mór Általános Iskola fenntartását átvegye a katolikus...

24.hu

16:27
16:09
Csoportos csapást mért Oroszország az éjjel
Az ukrán fegyveres erők energetikai és légvédelmi létesítményeire mért csoportos csapást az éjjel az...
16:08
Összeházasodott a veterán a sziámi ikerpár egyik tagjával
Mindig ott van velük így a férfi sógornője is.
15:46
Új, izraeli rakétavédelmi rendszert kapott az egyik magyar kormánygép
Jellemzően kormány- és államfők gépeit szerelik fel vele.
15:30
15:30
Baseballütővel a mentális egészségért: megnyílt Nigéria első dühöngőszobája
Nem helyettesíti a pszichológust, de segít kiereszteni a gőzt.
15:16
15:11
Amanda Bynes: Közel 10 kilót híztam a depressziótól
Korábban nem volt kedve se edzeni, se normálisan étkezni.
15:02
14:46
14:43
Makranczi Zalán: Sok mindenen vagyunk túl Dórával, hegyeken-völgyeken
Azt mondja, Szinetárral minden konfliktust hamar elsimítanak.
14:31
Hét embert vettek őrizetbe a moszkvai terrortámadás miatt Tádzsikisztánban
Tádzsikisztánban a héten őrizetbe vettek kilenc embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy közük lehet a krasznogorszki...
14:24
A Házasság első látásra Petrája: Megosztó lettem, ez a téma, hogy 50 éves vagyok és férfi
Azt mondja, vállalta az ismertséget a műsorral, és nem is akarja, hogy könnyen elfelejtsék.
14:05
13:59
Hajdu Szabolcs: Nyávogjunk, sírjunk? Nekem ehhez nincs kedvem
Hajdu Szabolcs nyolc éve nem számíthat állami támogatásra, de három filmjét mutatták be azóta. Interjú...

Youtube

23:23
"Amit hallok, az alapján Gulyás Gergely politikai pályafutása egy időre véget ért"
Érdekes az, ami Varga Judit volt férjével történik, de ezek már a magyar politika jól ismert játékai...
21:12
Magyarország Koszovó 2 0 | összefoglaló
A második félidőre feljavuló magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra győzött a Koszovó elleni hazai felkészülési...
20:44
Magyar Péterék a kormány lemondását követelik | Élő közvetítés a tüntetésről
Ma este 6 órára tüntetést hirdetett meg Magyar Péter a Legfőbb Ügyészség Markó utcai épülete elé....
17:17
13:45
RENDKÍVÜLI: Minden, amit a Magyar Péter által közzétett hangfelvételről tudni kell
Közzétette Magyar Péter azt a korábban beígért hangfelvételt, amin egykori felesége, a korábbi igazságügyi...
17:00
Inkább gyalog mentem haza..
#shorts #parody #couple
13:30
Megkínozták az oroszországi terrortámadás gyanúsítottjait
A moszkvai törvényszék elé állították azt a négy tádzsik férfit, akiket a pénteki, csaknem 140 ember...
10:13
The Skill This Takes
Seeing which MotoGP riders can swap their bikes the fastest
17:00
Szenzációs TRIPLA SZTÁR IGAZOLÁS a Nessaj FC-ben! #13 (EAFC 24)
Csatlakozz ÉLŐBEN 14:30-tól minden hétköznap! https://twitch.tv/fyrexxx Várunk TÉGED IS a közösségi...
07:25
Race Highlights | 2024 Australian Grand Prix
Catch highlights of a chaotic race in Australia, with shock retirements, incredible racing and a memorable winning...
18:45
Orbánt és Rogánt egyszerre kérdeztük Magyar Péterről
A kormányfőt és a propagandaminiszterét Tiborcz István éttereme előtt kérdeztük arról, hogy beleavatkoztak-e...
16:26
08:03
Megszereztük az Összes Blokkot a Minecraftban!
Legyen neked is vagány telefontokod! https://mobilshield.ro/termekek/?filter_tipus=tok&query_type_tipus=or&filter_kollekcio=csiger-alex A videó ötletét ezY inspirálta. https://www.youtube.com/watch?v=97ICETWIrW8&t=157s Instagram: https://www.instagram.com/alex.csiger TikTok: https://www.tiktok....
04:21

Origo

16:02
Jürgen Klopp is reagált Xabi Alonso bejelentésére
A spanyol edző döntött a jövőjéről.
14:48
Marozsán Fábián elárulta a titkát: ezért szenvednek ellene a világ legjobbjai
A világranglistán az 57. helyen álló magyar teniszező azt is elmondta, hogy mi lesz, ha sikerül bejutnia a top 30-ba.
14:13
Valter Attila idén is rajthoz áll kedvenc három hetes versenyén
A Visma magyar klasszisa 2021-ben három szakaszon viselhette az összetettben élen állónak járó rózsaszín trikót.
13:59
A francia élvonalba igazol a magyar válogatott kapusa
Úgy érzi, Bajnokok Ligája-negyeddöntős csapata kihátrált mögüle.
13:44
Toto Wolff kimondta: Verstappent akarja a Mercedes
A német csapat első embere gőzerővel keresi a hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton utódját.
12:28
Az Eb-esélyesek között szerepel a magyar válogatott a friss erősorrend alapján
A lista összeállítói szerint Szoboszlaiéknak ma már senkitől nem kell megijedniük.
11:51
Visszatér a versenypályákra a gyártó, amelynek a gyönyörűen ronda F1-es autókat köszönhetjük
A brit cég megszakításokkal ugyan, de 35 éven át volt tagja a Forma-1 mezőnyének.
11:20
Hihetetlen, hogy minden porcikája valódi a lélegzetelállító brazil szépségnek - galéria
Ha a focipályán nem is mindig, a magánéletben biztosan szerencsésnek mondhatja magát Ángelo Gábriel, a...
09:47
Az egész világot meglepné döntésével a négyszeres Forma-1-es világbajnok
Ez lenne aztán a váratlan csavar, és úgy tűnik, hogy nem teljesen elképzelhetetlen ez a forgatókönyv.
09:16
Nem Alcaraz lesz Marozsán legyőzőjének ellenfele Miamiban
Marozsán Fábián helyett most Grigor Dimitrov szállította a meglepetést az ATP 1000-es tornán.
09:11
Magyar birkózók szenvedtek súlyos autóbalesetet - kép
Egy fiatal sportoló lábát csak a helyszínre érő tűzoltók tudták kiszabadítani a karambol után.
08:53
Még meg sem jelent, máris egy ország gyűlöli a foci-Eb hivatalos dalát
Hiába lesz bármilyen jó is az Eb-dal, van egy hibája, amit a németek nem tudnak neki megbocsátani.
07:59
Nem várt helyről leselkedik veszély a foci-Eb-n az angol és a skót szurkolókra
A brit külügyminisztérium legfrissebb figyelmeztetése alighanem süket fülekre fog találni.
07:38
Xabi Alonso döntött, kiderült, ki lehet Jürgen Klopp utódja
Kezdettől fogva a klub korábbi spanyol sztárjátékosát tartották a legesélyesebbnek az edzői posztra.
06:35
Pillanatok alatt ellágyul a kőkemény szegedi kézilabdaóriás - videó
Bánhidi Bencét könnyű levenni a lábáról. Mutatjuk a bizonyítékot.
 

Top 15

1.
Így vonulhat valaki nyugdíjba 2024-ben és azt követően
Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet...
2.
Eldöntött kérdés az Audi elektromos átállása
Gernot Döllner 2023. szeptember 1-jén vette át az Audi vezetését...
3.
Törvényjavaslat az online csalások elleni hatékony fellépés érdekében
Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes T/7959.számon törvényjavaslatot nyújtott...
4.
5.
6.
Hiába a lakáspiaci válság: ezen a környéken még mindig úgy viszik az ingatlanokat, mint a cukrot
A Velencei-tó környéke viszonylag könnyen vészelte át a lakáspiac tavalyi ledermedését.
7.
Állítják az oroszok: bizonyítékuk van arra, hogy ki rendelte meg a hétvégi terrortámadást
Az orosz nyomozók állítólag bizonyítékokat találtak arra, hogy Ukrajna "rendelte...
8.
Telt ház közelében a Portfolio Vállalati Energiamenedzsment konferenciája!
Óriási az érdeklődés a Portfolio április 11-i Vállalati Energiamenedzsment...
9.
Vízhiány és nyomáscsökkenés lesz több kerületben
A Fővárosi Vízművek április 4. és 12. között végzi észak-pesti főnyomóvezetékeinek...
10.
Élénkülni kezdett az amerikai lakáspiac
Helyreálltak a lakáseladási számok az év eleji csökkenés után az Egyesült...
11.
Vitályos Eszter lehet az új kormányszóvívő
Szentkirályi Alexandra helyét venné át Vitályos Eszter. 
12.
„Hülye, aki alábecsüli Carlost” – Norris
Parc Fermé: „Hülye, aki alábecsüli Carlost” – Norris
13.
Lengyelország és Ukrajna közös fegyvergyártásra készül
Kijevnek több fegyverre van szüksége, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi...
14.
Elkezdődött az egyeztetés a bősi vízlépcső vitájának ügyében
Mindkét fél szorgalmazni fogja saját kormányánál az intenzív és dinamikus...
15.
Interjúkérelemmel fordultunk Varga Judithoz, mert maradtak kérdéseink
A szerdai bulvárműsorban egyáltalán nem esett szó közügyekről, pedig bőven volna miről beszélni.
16.
1.
Az EU tanácsa jóváhagyta a közös agrárpolitika felülvizsgálatára vonatkozó javaslatot
Az uniós agrárminiszterek tanácsa kedden jóváhagyta a közös agrárpolitika...
2.
Rosta Miklós kilenc gólt dobott az Európa Liga negyeddöntőjében
Megállíthatatlan volt a válogatott beállója.
3.
Tádzsikisztánban hallgatták ki a moszkvai terrortámadás gyanúsítottjainak családtagjait az orosz hatóságok
Tádzsik oldalról Emomalii Rahmon tádzsik államfő személyesen felügyelte a nyomozást.
4.
Magyar-ügy: kössék az EU-forrásokat az uniós ügyészségi csatlakozáshoz, kérte Cseh Katalin
Az Európai Bizottság vizsgálja felül a magyar igazságügyi rendszert, benne...
5.
Újabb tőzsdei bevezetést állított le az Alibaba
A hongkongi hangulat sem segíti a részvények parkettre lépését.
6.
Mélyponton a kegyelmi botrány után a Fidesz: félmillió szavazót vesztett egy év alatt
Az Idea friss mérésében még nem szerepelt a Magyar Péter által kiteregetett történetek hatása.  
7.
Ügyvéd: Nem értesítette senki arról Völner Pált, hogy titkos megfigyelés zajlik ellene
Védőjén keresztül szólalt meg a korrupcióval vádolt volt államtitkár. Közölte...
8.
Az álommeló: Egy jelölt már az első feladatnál kiszállt a versenyből
Balogh Levente szerint több ezer embertől vette el a lehetőséget, hogy versenybe...
9.
10.
Most jött: vegyi üzem kapott lángra, szellőztetni is tilos!
A környéken élők jobb, ha nem mennek ki a szabadba!
11.
Szakértő: a középszintű érettséginél várható markánsabb változás idén
A módosított Nemzeti Alaptanterv nyomán közép- és emelt szinten is változnak...
12.
Elmarad Magyar Péter kedd esti interjúja
Magyar Péter interjút adott volna este, de ehelyett a Legfőbb Ügyészség épületéhez hívta követőit.
13.
Hagyományos húsvéti programokkal készül az Operaház
Az Opera nagyheti és húsvéti programjai között szerepel Bach Máté-passiója...
14.
Szijjártó Péter: teljes a közép-európai támogatás a magyar EU-elnökség bővítési politikája mellett
A külügyminiszter szerint súlyos kihívásokkal teli éveket él most a kontinens...
15.
Így néz ki a Crocus City Hall koncertterme a romeltakarítás után + videó
Szörnyű látvány tárul elénk a pénteki terrortámadás helyszínének megtisztítása után.
16.
1.
A Dacia CEO-ja: a következő Sandero-generáció teljesen EV-változatban is elérhető lesz
A nap legfontosabb hírei, Automotive News Europe, Dacia, Dacia Sandero, elektromos...
2.
Jürgen Klopp is reagált Xabi Alonso bejelentésére
A spanyol edző döntött a jövőjéről.
3.
A kormány végleg letett a szociális temetésről
A bevezetés 2013 óta húzódik, a legfrissebb határidő 2025 lett volna.
4.
Kálloy Molnár Péter rangos elismerésben részesült
A Tündérkertben nyújtott alakítását jutalmazták.
5.
A DK-s Szaniszló Sándor beárazta a helyi LMP-t
Politikai korrupció gyanúja lengi be Pestszentlőrincet, a dollárbaloldal pénzért...
6.
Váltanak a gyorséttermek, jönnek az egyenadagok
Aki azt hitte, hogy nem lehet úgy krumpligombóclevest készíteni, hogy abba 120...
7.
Visszatérhetett majdnem mindenki a tűz miatt kiürített lágymányosi társasházba
A XI. kerületi Kruspér utcában - a romok átkutatása közben - egy mozgásában...
8.
Alone in the Dark teszt
A manapság kifejezetten népszerű remake-lázat megfejelve a THQ Nordic leporolta...
9.
Visions of Mana - akció közben az új szereplők
Szerencsére nem egyedül indul a Mana Fájához főhősünk, Val. Útja során számos...
10.
Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség
Célba ért a magyar segítség Afrikába, már pakolják ki a mintegy tízezer tonna...
11.
Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg
Megdöbbentő részletek derültek ki az eltűnt kislány ügyében.
12.
Curtis a függőségéről vallott: „a mai napig elő-előjön”
A rapper elárulta, hogy a mai napig küzd korábbi függősége ellen.
13.
7 csodás tavaszi kiránydulóhely Budapest környékén, ahova mindenképpen látogass el a szünetben
A hosszú hétvégén kár lenne otthon maradni, hiszen egy tavaszi erdőnél kevés...
14.
10 éve dolgoznak a szájon át bevehető tornatablettán, és most úgy néz ki, lesz belőle valami
Rágcsálókon végzett kísérletekben már sikerrel szerepelt egy olyan új vegyület...
15.
15 játék gyerekeknek húsvétra, amitől csillogni fog a szemük - Rossz időre is mutatunk ötletet
Kösd le a gyerekek energiáit a legizgalmasabb húsvéti játékokkal!
16.

Tippek

Tippek

Telex

15:57
Amszterdam villamosjegyek bevételeiből fedezte 48 ezer zsidó utazási költségét, akiket náci haláltáborokba küldtek
A helyi önkormányzat ezért most közel 40 millió forint kártérítést fizet egy holland zsidó szervezetnek...
15:44
15:14
Harminc millió forintot költött a CÖF a Dead Kennedystől lopott plakátkampányára
A „Megvették őket kilóra” kampány videóját a Facebookon is hirdették.
15:04
Ott lesz az idei Girón Valter Attila
2021-ben három napig vezette az összetett versenyt.
15:01
Megsokszorozódott a cégek gázszámlatartozása, nőtt a lakosságé is
Az adatok 2023-ra vonatkoznak, a cégeknek valószínűleg ekkor kellett fizetniük a 2022-es elszállt gázárakkal...
14:28
Egy „ember” – írja Magyar Péter neve helyett Bayer Zsolt a Varga Juditot védelmező cikkében
A jobboldali publicista szerint csak most tudták meg igazán, mit kellett elviselni Varga Juditnak valójában.
14:22
Elköltözik a MÁV a Könyves Kálmán körútról, de nem mondják meg, hogy hova
A Telex korábbi értesülései szerint a NER-es vállalkozók tulajdonában álló BudaParton bérelhetnek majd irodákat.
13:53
13:32
13:07
A világ pénze ráment, de még mindig nem működik a csornai napelemgyár
Februárban lehúzta a rolót a támogatásokkal és hitellel kitömött, de szabálytalanságok miatt büntetett...
12:25
Az LMP-s Kendernay János nem vesz részt a XII. kerületi előválasztáson
Külön indul majd polgármesterjelöltként a június 9-ei önkormányzati választáson.
12:24
Öt pontban foglalta össze Vitézy Dávid, hogy szerinte mi a baj a mini-maxi-Dubajjal
Például az is, hogy nincsenek benne közlekedési garanciák sem, írja friss bejegyzésében a főpolgármesteri...
11:37
Tavaly 1400 titkos megfigyelésre vonatkozó kérelemről döntött az Igazságügyi Minisztérium
Ez a Hvg.hu közérdekű adatigényléséből derült ki, arra azonban nem válaszolt a tárca, hogy ebből hányat engedélyeztek.
11:07
Semjén Zsolt benyújtotta a mini-Dubaj-törvényjavaslatot
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás.
10:57
Ukrán hő- és vízerőműveket támadtak az oroszok, riadóztatták a lengyel légierőt
Őrizetbe vették Oroszországban az újságírót, aki az utolsó videót készítette Navalnijról a halála előtt.

hvg.hu

16:03
10 éve dolgoznak a szájon át bevehető tornatablettán, és most úgy néz ki, lesz belőle valami
Rágcsálókon végzett kísérletekben már sikerrel szerepelt egy olyan új vegyület, amely képes utánozni...
15:35
Visszatérhetett majdnem mindenki a tűz miatt kiürített lágymányosi társasházba
A XI. kerületi Kruspér utcában - a romok átkutatása közben - egy mozgásában korlátozott nő holttestére...
15:16
A lengyel elnök megvétózta az esemény utáni tabletta recept nélküli forgalmazását
Egyelőre mégsem Magyarország marad az egyetlen, ahol csak orvos közreműködésével lehet sürgősségi fogamzásgátlóhoz...
14:12
Szijjártó Péter nagyköveti címet, államtitkári fizetést és titkárságot adhatna Fürjes Balázsnak
A külgazdasági miniszter törvényjavaslata értelmében a NOB magyar tagja kaphatna extra címet és juttatásokat.
14:03
Ez most nem jó hír: kevesebbet tudnak majd a Fitbit okosórák júniustól az EU-ban
Ha Fitbit okosórája van, és szereti hozzá a különféle alkalmazásokat és óralapokat, akkor most gyorsan...
13:48
A kormány elengedte a szociális temetést
Egy salátatörvényben elrejtett paragrafussal a kormány letett a szociális temetés intézményének bevezetéséről...
13:17
A miniszter menesztette a védelmi innováció biztosát
Porkoláb Imre idő előtt és indoklás nélkül távozik. Vitályos Eszter az új kormányszóvivő, államtitkári...
13:00
Nem drágult a sonka húsvétra, és itt vége is van a jó híreknek – ez a hvg.hu márciusi bevásárlókosara
Márciusban a kormányzati kommunikációba is bekerült a diszkontok és a hagyományos kereskedelmi láncok...
12:59
Zsugorodik Lázár János hatásköre
A katonai beruházáoknál maximum konzultációs szerepe lesz az építési minisztériumnak. Plusz pénzt kap...
12:36
Katonai drón csapódhatott be a Duna egyik szigetén
A lezuhant drón négyméteres krátert hagyott maga után.
12:03
Sikerült egymásra illeszteni két napelemet, és a hatás nem marad el: milliók látását mentheti meg
Több millió ember szenved olyan szembetegségben, amely könnyen vaksághoz vezethet. Ausztrál kutatók most...
11:50
Itt a mini-Dubaj-törvény: a kormány adókedvezményt és szabad kezet ígér az arab befektetőnek
A kormány eladja a rákosrendezői területet az arab befektetőnek. Lehetőség szerint nem kell majd közbeszerzési...
10:11
Helyi kiskirály, uzsorás: őrizetbe vették a pezsgőben pancsoló borsodi polgármestert
Tornanádaska polgármesterének nem most gyűlt meg először a baja a törvénnyel. A bíróság szerint tartani...
10:03
Az emberek agyába ültethető processzort fejlesztettek Kínában, nem is akármilyet
Kínai kutatók két olyan processzorral is előrukkoltak, melyek a mesterséges intelligenciát szolgálják...
09:37
Egy ember meghalt a lágymányosi robbanásos lakástűzben
A robbanás kidöntötte a falat, így a szomszéd lakás is kigyulladt. A tűzoltók egy mozgáskorlátozott...