Friss

22:24
Megint tükörsima volt: csaknem tízzel verte a Veszprém a Szegedet
A címvédő Telekom Veszprém házigazdaként kilenc góllal, 36-27-re legyőzte a Szegedet a férfi...
22:22
Azta: így nézett ki tiniként Mikes Anna, aki már akkor sem rettent meg a kameráktól
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg...
22:18
Momentum: Donáth Anna vezeti a párt önálló fővárosi listáját
Saját listát állít a Momentum Mozgalom az önkormányzati választáson Budapesten.
22:14
Schmuck Andor a saját magának szervezett előválasztást már megnyerte és indul az V. kerületi polgármester-választáson
A Miénk a Belváros Egyesületet támogatásával indul, kampányuk költségvetése pedig alig üti meg a 100 ezer forintot.
22:14
Áprilisi átok ül az Arsenalon?
Kísértetiesen hasonló összeomlások jellemzik Arteta csapatát.
22:06
Kiadták a riasztást: szombaton 12 megyét ér a durva zivatar, jégeső is lehet
Az intenzívebb gócok környezetében apró szemű jég, illetve viharos közeli széllökés előfordulhat.
22:05
Ismét emelkedtek a casco-díjak, az ügyfelek is egyre óvatosabbak
A szakértő szerint a drágulás mértéke még így is kedvező, tekintve, mennyivel lettek drágábbak az alkatrészek...
22:04
A Veszprém a Szeged kiütésével hangolt a BL-negyeddöntőre
A veszprémi mezőnyjátékosok közül csak Jehia el-Dera nem szerzett gólt.
22:04
Mennyi a kutyák vitamin és ásványi anyag szükséglete? Ezek lehetnek a hiánytünetek
A vitamin-kiegészítésére vonatkozó ajánlások rendkívül különbözőek a kutyatápokon.
22:04
MEKH: tovább erősödik a nagykereskedelmi energiapiacok felügyelete
Az Európai Unió Hivatalos lapjában kihirdették a nagykereskedelmi energiapiacok integritásáról és átláthatóságáról...
22:03
Esés az amerikai tőzsdéken - Csúnya lett a vége
Az Izrael elleni iráni támadást követően nagyot estek az ázsiai részvénypiacok, Európában viszont nap...
22:02
Csodagyőzelemmel avatta fel a hokiválogatott a csodás Alba Arénát - galéria
16 évvel a történelmi szapporói feljutás évfordulóján győzött a magyar hokiválogatott.
22:01
22:00
Önálló fővárosi listát állít a Momentum
A lista első helyén Donáth Anna pártelnök áll, de nem akar beülni a közgyűlésbe.
22:00
Az F1-es Kínai Nagydíj sprintfutamának rajtrácsa
Lando Norris kezdheti majd meg az élről a 2024-es Forma-1-es idény első sprintfutamát Kínában.

Femina.hu

19:16
17:46
17:26
Natalie Portman átlátszó csipkeruhában a címlapon: ennyire dögösnek ritkán látni
Natalie Portman egy különleges Dior ruhában áll modellt a címlapon. Ilyen dögös szettben csak ritkán lehet látni.
15:45
14:50
A magyar énekes a Reggeliben vállalta fel, hogy meleg: úgy érezte, nem titkolózhat tovább
Szekér Gergő, akit a 2018-as X-Faktorban ismertük meg, azt mondta, úgy érzi, nem titkolózhat tovább.
14:06
13:50
Röpködtek a káromkodások a Next Top Model Hungaryben: ezért ordítoztak egymással a versenyzők
A Next Top Model Hungary hatodik adásában bekövetkezik az eddigi legnagyobb vita. A lányok durván egymásnak feszülnek.
13:20
Katie Holmes és Tom Cruise lánya 18 éves lett: a szülinapos képén ilyen gyönyörű Suri
Barátnőjével kapták lencsevégre szülinapján Suri Cruise-t.
12:50
Curtis mégsem került be a Megasztárba: ezért nem szerződött le a TV2-vel
Curtist több műsor kapcsán is felkereste a TV2, de a rapper mindet visszautasította, egy kivétellel.
12:48
Tudod, hogy melyik szervben vannak billentyűk? 8 kérdéses kvíz az emberi testről, ami becsapós lehet
Az emberi testben különös elnevezésű területek lapulnak, és nem mindig könnyű eltalálni, hogy pontosan...
11:56
11:56
Berki Mazsi lánya kis hercegnő a fotón: a 2 és fél éves Emmától elolvadt mindenki
Az influenszer édes képet posztolt névnapos kislányáról.
11:36
Ez már tűrhetetlen Harryvel kapcsolatban: Károlynak drámai döntést kell hoznia a szakértő szerint
„Tudom, mit tett volna a királynő… és mit kell most Károlynak tennie” - mondta.
10:46
Eltüntetik a karikákat és a duzzanatot a szem alól - Olcsó, de hatásos szemtapaszok körképe árakkal
Ha gyorsan el szeretnéd tüntetni a sötét karikákat, és felfrissíteni a tekintetedet, vesd be ezeket a szuper...
10:08
Kókuszos túrótorta sütés nélkül: az alján roppanós keksz, a tetején gazdag krém
Ehhez a krémes, kókuszos túrótortához még a sütőt sem kell bekapcsolnod.

Szabad Európa

12:55
Akár évekig is maradhatott volna Bolsonaro a magyar nagykövetségen
Jair Bolsonaro volt brazil elnök még februárban látogatott el két napra a brazíliavárosi magyar követségre...
17:30
Európa régi-új mantrája a versenyképesség
Az európai zöldmegállapodástól az európai versenyképességi megállapodás veheti át a stafétát fő prioritásként...
10:55
Nem fenyegetést, hanem lehetőséget jelenthet az EU migrációs paktuma
A kormányoldali kritikákkal szemben sem kötelező nem lesz befogadni a menekülteket, sem fejpénzt nem kell...
13:05
Nem tervez központi ünnepséget a kormány az uniós csatlakozás évfordulóján
Május 1-jén lesz Magyarország európai uniós csatlakozásának huszadik évfordulója, két hónappal később...
07:00
Eurobarometer: A magyar közvélemény teljesen az európai fősodorba tartozik
Tízből hét európai és magyar állampolgár valószínűleg elmenne szavazni az európai választáson, ha...

Híradó

21:41
Kizuhant egy hároméves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen
A rendőrség szemlét tartott a helyszínen, és kiskorú veszélyeztetésének gyanújával büntetőeljárást indított.
21:05
Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik
Az önégetés indoka egyelőre ismeretlen, és a férfi állapotáról sem tudni semmit.
20:48
BMW-Lufthansa-megállapodás: nagyobb repülők közlekednek Debrecen és München között
Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere azt mondta, a bizalom az alapja a város, a BMW és a Lufthansa...
20:13
Hollandia több mint 200 millió euró támogatást ad légvédelemre Ukrajnának
A pénzből 150 millió euró jut arra a német kezdeményezésre, amely több országgal közösen gyorsan nagy...
20:09
Az Ukrajnának nyújtott katonai segítség felgyorsítását szorgalmazta a G7
A csoport külügyminisztereinek háromnapos tanácskozásán a fő téma Ukrajna és a Közel-Kelet volt.
19:47
Egy köhögés elleni szirup miatt ad ki figyelmeztetést a WHO
Szirupos orvosság vizsgált mintáiban a múlt héten elfogadhatatlan mennyiségű dietilénglikolt mutattak ki.
19:37
Új műfüves pályát adtak át a szolnoki Tiszaligetben
Ma Szolnokon a fiatalok közül aki akar, nagyon komoly feltételek mellett és jó közösségben tud sportolni.
19:27
Örményország visszaad négy határmenti falut Azerbajdzsánnak
A falvak visszatérését a szóvivő régóta várt történelmi eseménynek nevezte.
19:11
Többen meghaltak Kenyában a heves esőzések okozta áradások miatt
A kenyai vöröskereszt arról számolt be, hogy eddig 35 tábort hoztak létre a hajléktalanná vált emberek számára.
19:05
Éhségsztrájkba kezdett a börtönben Hegyi-Karabah korábbi vezetője a fia és ügyvédje szerint
Az azerbajdzsáni állambiztonsági szolgálat az AFP kérdésére azt válaszolta, hogy nincs információjuk...
18:58
A NATO-szövetségesek további légvédelmi rendszereket küldenek Ukrajnának Stoltenberg szerint
Stoltenberg nem részletezte, hogy Ukrajna hány új légvédelmi rendszert kap majd.
18:55
Helyi kormányzók: Az orosz erők csapást mértek Ukrajna déli régióira
A támadásban ez eddigi információk szerint egy civil sérült meg.
18:50
Erősödött a forint
Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest.
18:48
Koccanásos baleset után torlódás az autópályán
A sérült járművek a belső sávot és a külső sáv egy részét foglalják el, a forgalom a leálló sávon akadozva halad.
18:40
Papp Dániel: Történelmi jelentőségű megállapodásokat kötött a közmédia kínai médiavállalatokkal
A közmédia delegációja a héten több piacvezető kínai médiavállalattal tárgyalt Pekingben és Shanghaiban.

Gulyáságyú Média

13:38
Kikerültek Magyar Péter oldalára a TISZA párt EP-képviselőjelöltjeinek bemutatkozásai
Olvasási idő: 2 perc. Magyar Péter pártja azt ígéri, hogy kizárólag az online szavazókon múlik, hogy...
12:20
Újabb, közpénzzel kitömött kormánypárti alapítvány indít közéleti képzést
Olvasási idő: 3 perc. Az érdeklődőknek ajánlólevelet kell csatolniuk a jelentkezéshez egy közéleti személyiségtől...

noklapja.nlcafe.hu

21:00
Sonkalé – Schäffer Erzsébet írása
Amíg az élet adta, mindig férfiember intézte.
18:25
A legjobb ragyogásfokozó hidratálók száraz bőrre
Ha a bőröd szomjazik, akkor sérülékenyebb és ráncosabb lesz.
17:25
Egészségtelen bélrendszer? Ez az 5 apró tünet elárulja
Ne hagyd figyelmen kívül ezeket a látszólag ártalmatlan tüneteket!
14:53
13:54
Marie Antoinette „divatminisztere”: Rose Bertin
Rose Bertin nemcsak elképesztő ruhákat tervezett, de igazi zseni volt a marketing területén is. Trükkjeit...
11:50
A komfortzóna határa 15 fok alatt kezdődik – Tényleg olyan jó a hidegterápia?
A hidegvizes fürdőzés a hidegterápia egyik kedvelt módszere, ami rendkívül jó hatással van az immunrendszerre.
11:23
Gyerekeket használtak kegyetlen emberkísérletben
Egyikük túlélte a megpróbáltatásokat.
11:00
Terítéken: az orosz lélek
Kolozsvári András és Jekatyerina Morozova története.
10:10
Fengsuj a nappaliban – 9 tipp a jobb energiákért
Az alábbi tanácsok megfogadásával bőséget, szerencsét és egészséget vonzhatsz otthonodba.
07:07
5 szokás, amivel lelassíthatod az öregedést
Ezekkel az apró változtatásokkal sokat tehetsz a testi és szellemi frissességedért!
06:48
Kvíz: Felismered kép alapján a retró bábfilmsorozatokat?
Itt az ideje felidézni gyermekkorod kedvenceit! Vajon emlékszel rájuk?
06:28
21:00
19:41
Sokat aggódsz? Ilyen károkat okozhat a szervezetednek
Néha észre sem vesszük, hogy a sok aggódás milyen veszélyes spirálba hajszol bennünket.
18:11
Önző dolog 40 felett gyereket szülni?
40 felett sem áll meg az élet.

Infostart.hu

22:05
Ismét emelkedtek a casco-díjak, az ügyfelek is egyre óvatosabbak
A szakértő szerint a drágulás mértéke még így is kedvező, tekintve, mennyivel lettek drágábbak az alkatrészek...
21:56
Kizuhant egy kisgyerek egy emeletes ház ablakából Budapesten
Kizuhant egy hároméves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a főváros XXI. kerületében, Csepelen, a Kossuth...
21:53
Magyar győzelemmel avatták fel a vadonatúj Alba Arénát
A jövő vasárnap kezdődő divízió I/A-világbajnokság előtt álló magyar férfi jégkorong-válogatott...
21:42
Nagyobb repülők közlekednek Debrecen és München között
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal...
21:31
Még sajátjait sem engedi külföldre utazni a Kreml
Nem minden tisztviselőre vonatkozik a teljes szigor, vannak, akik bizonyos feltételek mellett elhagyhatják az országot.
21:19
Bejött a Netflix stratégiája, brutális nyereséget könyvelhettek el
Minden várakozást felülmúló mértékben növekedett a piacvezető streamingszolgáltató nyeresége, alaposan...
21:07
Nem kizárt egy új üzemanyagárstop – a nap hírei
Jövő héten dönt a kormány az esetleges üzemanyagárstopról. Orbán Viktor is beszélt a Fidesz–KDNP európai...
20:53
Németországi kémügy: bekérették az orosz nagykövetet, de nem késett a válasz
Nem engedhetjük meg, hogy Vlagyimir Putyin kiterjessze terrorját Németországra – mondta Annalena Baerbock...
20:42
A dél-koreai kormány kénytelen volt engedni a tiltakozó orvosoknak
Jun Szogjol elnök népszerűságe jelentősen visszaesett az orvossztrájk miatt.
20:30
Remény csillant egy harminc éve húzódó konfliktus lezárására
Örményország beleegyezett abba, hogy visszaad négy, határmenti falut Azerbajdzsánnak – jelentette be pénteken...
20:21
Nagy valószínűséggel vége Hanga Ádám szezonjának
Kézközépcsonttörése miatt lesz a kényszerpihenő.
20:09
Trump-per: felgyújtotta magát egy ember a bíróság épületénél – videó
Egy férfi pénteken felgyújtotta magát a New York-i bíróság épülete előtt, ahol Donald Trump tárgyalása zajlik.
20:00
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert
A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja...
19:49
Jelentős esemény Nicole Kidman pályafutásában
Életműdíjjal tünteti ki Nicole Kidman Oscar-díjas színésznőt április végén az Amerikai Filmintézet (AFI).
19:37
Hadvezéri taktika szerint versenyez Michelisz Norbert
A kétszeres világbajnok túraautó-versenyző úgy érzi, még mindig van mit tanulnia, de kockázatvállalás...
 

Közbeszéd

14:06
Szijjártó Péter: a British American Tobacco 60 milliárd forintos beruházása 450 új munkahelyet teremt Pécsen
A British American Tobacco dohányipari vállalat új központot hoz létre füst nélküli termékek gyártására...
13:58
Nagy Márton a Kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság delegációjával tárgyalt
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta pénteken a Kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform...
13:45
Hanga Ádám: nagy valószínűséggel vége a szezonomnak
Kézközépcsonttörése miatt – saját bevallása szerint – nagy valószínűséggel véget ért az...
13:03
KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
A legfrissebb adatok alapján Magyarországhoz képest a régiós országok közül Ausztriában, Szerbiában és...
12:10
Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
A korrupciót a Nemzeti Védelmi Szolgálat észlelte és derítette fel. Korrupciós bűncselekmények miatt emeltek...
09:26
HÉTVÉGI SPORTMŰSOR
A fontosabb hétvégi hazai sportesemények: április 20., szombat: ———————...
09:14
Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek – közölte...
08:20
Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén
Pénteken napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel...
15:33
Van egy hely, ahol már fizetnek azoknak, akik feljelentik a tilosban parkoló autósokat
Jelenleg a svéd Uppsala városában lehet használni a Scout Park nevű alkalmazást, amellyel a civil járókelők...
15:24
Kirepült egy artista a cirkuszi halálgömbből Győrben
Leesett a halálgömb legmagasabb pontjáról egy Diorios motoros a Richter Florian Cirkusz szerda esti győri...
15:07
Ekkortól lehet a postákon ingyenesen készpénzt felvenni
A szerda esti Magyar Közlönyből kiderült, hogy mikortól lehet ingyenesen felvenni havonta két alkalommal...
14:50
Újabb éttermet nyiott a Burger King – Íme a friss információ
Az országban az 57., Zalában a második éttermét nyitotta meg Nagykanizsán a Burger King – tájékoztatta...
14:34
Megjelent Azahriah új albuma, a skatulya I.
Skatulya I. címmel csütörtökön megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó...
08:00
Rétvári Bence: már minden felírt gyógyszer betegtájékoztatóját is tartalmazza az…..
Mostantól az EgészségAbalak mobilalkalmazásban minden felírt gyógyszer betegtájékoztatója is digitálisan...
07:30
Világhírű professzor érkezik Budapestre, aki utat mutat Kínának
Kína számára nem ért véget a liberalizmussal a történelem, feltörekvő hatalomként vonzó példává és...

24.hu

22:04
A Veszprém a Szeged kiütésével hangolt a BL-negyeddöntőre
A veszprémi mezőnyjátékosok közül csak Jehia el-Dera nem szerzett gólt.
21:50
21:44
21:27
21:10
A nap legfontosabb hírei – 2024.04.19.
Rettegne a KISZ, a Párt, összeállt a Tisza Párt.
21:09
Curtis elmondta, részt vett volna-e a februári gyermekvédelmi tüntetésen, ha a Fidesz szervezi
A rapper azt mondja, fiatalkora óta Fidesz-szimpatizáns, és „vannak dolgok, amiken nem változtat az ember”.
21:03
21:02
Saját listát állít a Momentum Budapesten, amelyet szimbolikusan Donáth Anna vezet
A párt elnöke nem készül beülni a Fővárosi Közgyűlésbe.
20:32
Hollandia 200 millió euró támogatást adott Ukrajnának
Hollandia azonnali hatállyal több mint 200 millió eurót szabadít fel Ukrajna légvédelmének további támogatására...
19:59
A G7 gyorsítaná Ukrajna segélyezését
Az Ukrajnának nyújtott katonai segítség felgyorsítását szorgalmazta pénteken a hét legfejlettebb ipari...
19:44
Egy köhögéscsillapító miatt ad ki figyelmeztetést a WHO
Mérgező vegyületeket találtak egy készletben.
19:04
Először mutatta meg kislánya arcát Paris Hilton
Egyúttal az új, anyaság ihlette dalát is megosztotta követőivel, amit Siával közösen készítettek el.
18:50
Ukrajna déli részét támadták az oroszok
Az orosz erők a dél-ukrajnai Mikolajiv és Odessza megyékre mértek csapásokat pénteken napközben, a támadásoknak...
18:37
18:34
Összeállt a Tisza Párt EP-listája, 95 ezren szavaztak a jelöltekről
Egy népszerű orvos kapta a legtöbb szavazatot.

Youtube

00:02
Azahriah - tartarosz
zene: Azi co-prod/mix/master/dob-rec/gitár-rec: Horváth Attila (Atish) / ASH SOUND www.ash-sound.com perka:...
16:01
HIBRID x VZS x VARGA NORBI - MAGÁVAL RÁNT(Official Music Video)
HIBRID x VZS x VARGA NORBI - MAGÁVAL RÁNT(Official Music Video) Management Info | Fellépésszervezés: Papp...
14:58
All New Atlas | Boston Dynamics
We are unveiling the next generation of humanoid robots a fully electric Atlas robot designed for real-world applications...
17:39
Irán - Izrael: újabb pusztító háború kezdődik? Kaiser Ferenc, Inforádió, Aréna
A műsor támogatója a HOLD - Nem csak vagyont, kockázatot is kezelünk, 1994 óta. https://hold.hu/ Irán-Izrael:...
17:11
MI AZ A KÉT PÖTTY A SZEMÜVEGEMEN?
___________________________________________________________________________________ A csatorna támogatója az...
16:05
Manuel feat. Moriones - Voodoo Baba | Official Lyrics Video
Kövesd Manuelt: https://www.facebook.com/manuelhivatalos https://www.instagram.com/manuelsingx/ Hallgasd Streamingen:...
16:00
LACIKA - KI AZ A DOBOZI LACIKA (OFFICIAL MUSIC VIDEO 4K)
Fellépés szervezés: Juhász Melinda: +36 20 455 14 19 melindajuhasz5@gmail.com Spotify: https://spotify.link/NVpdQZc65Db...
10:00
Mi történt Hitler leszármazottaival?
Csatlakozz te is a csatorna tagjaihoz https://www.youtube.com/c/tizeslista/join Adolf Hitler 1945-ben meghalt...
15:05
Anett és Ancsa új kalandja!? I Nosztalgia Minecraft
5 év után újra együtt kalandozik Anett és Ancsa és indulhat a nosztalgia! A régi szép idők kedvéért...
21:45
Magyar Péter a Megbeszéljükben | Nem vagyok Messiás, legfeljebb egy jókor jött szikra lehetek
Magyar Péter, a TISZA - Tisztelet és Szabadság párt alapítója volt a vendége Bolgár Györgynek a Megbeszéljük...

Origo

22:02
Csodagyőzelemmel avatta fel a hokiválogatott a csodás Alba Arénát - galéria
16 évvel a történelmi szapporói feljutás évfordulóján győzött a magyar hokiválogatott.
21:51
A Veszprém a BL után a bajnokságban is kiütötte a Szegedet
A szegediek 15 másodperccel a vége előtt szó szerint feladták a meccset.
19:30
Vojvodáék tíz perc alatt kivégezték a Sopront
Az Alba Fehérvár, a Falco KC Szombathely és a Szolnoki Olajbányász is elődöntős a férfi kosárlabda NB I-ben.
19:00
Óriási szponzori szerződést köthet a Fradi egy hatalmas világvállalattal
Jelentős összeggel támogathatják a magyar rekordbajnokot a szponzorációs megállapodás keretében.
18:04
Távozik az Újpest edzője
Nem hosszabbítják meg a szezon végén lejáró szerződését.
17:22
Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz
A francia legenda három év után vállal ismét vezetőedzői munkát.
16:22
Csonka Dorottya aranyérmes a korosztályos vívó-vb-n
Az elődöntőben még elveszített Eb-döntőért is vissza tudott vágni olasz ellenfelének.
15:25
Fantasztikus siker: Fucsovics Márton már elődöntős Bukarestben
A magyar teniszező drámai, közel háromórás meccs végén nyert.
14:48
13:52
Véget ért Neymar csapatának rekordot jelentő győzelmi sorozata
Az IFFHS örökranglistáján az Újpest a harmadik.
13:25
Egy 17 éves tornászlány 24 óra alatt belehalt az agyhártyagyulladásba
A spanyol városban kétnapos gyászt hirdettek a tragédia miatt.
13:09
Meghalt az Arsenal legendája
Elnöksége alatt két FA-kupát nyert a londoni klub.
12:37
Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó
Május 7-én Budapesten az MVM Dome-ban csap össze a két együttes. A kanadaiak innen utaznak el az A-csoportos...
12:09
Meghalt Győrfi János
A legendás magyar kézilabdázó és mesteredző 63 éves volt.
12:02
Hatalmas pofont kapott a Bayern München, fontos bejelentést tettek a német sztráedzőről
A magyarok Eb-ellenfelénél most már nyugodtan készülhetnek a kontinensviadalra.
 

Top 15

1.
9 varázsmondat, ami jobbá teheti a kapcsolatodat
Minden párnak megvannak a maga nehéz periódusai. Azok az emberek, akik elfogadással...
2.
Súlyos környezetpusztítást okozhat Oroszország
Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri...
3.
Szijjártó Péter: a British American Tobacco 60 milliárd forintos beruházása 450 új munkahelyet teremt Pécsen
A British American Tobacco dohányipari vállalat új központot hoz létre füst...
4.
Magyarország meglepő területen szerepelt jól a visegrádi országok rangsorában
Az Eurostat új gazdasági elemzése már az egyes ágazatokban működő cégek...
5.
Aggasztó mértékben süllyednek a kínai nagyvárosok egy friss kutatás szerint
A tudósok szerint ráadásul Kína part menti területeinek közel negyede lesz víz alatt száz év múlva.
6.
Női kézilabda Eb - Ismét egy csoportban a svédekkel a magyar válogatott
A magyar női kézilabda-válogatott a svéd, az észak-macedón és...
7.
Megjelent Azahriah új albuma, de nem csak ezt az új magyar zenét érdemes hallgatni
Lendületben vannak a magyar előadók, rengetegen hozták ki albumaikat az elmúlt...
8.
Ha látták a naplóban, hogy nincs egy tanulónak jegye, akkor szóltak, hogy be kell írni egy egyest
Az ügyészség szerint egy szegedi alapítvány és iskolái több mint százmillió...
9.
Különleges feladattal bízhatta meg titokban a fiát Orbán Viktor
A Vsquare azt írja, hogy Orbán Gáspár informálisan kapott megbízást a kormányfőtől...
10.
11.
Letartóztattak egy férfit Lengyelországban, aki merényletet tervezett Zelenszkij ellen
A lengyel férfi Ukrajnában harcoló oroszokkal vette fel a kapcsolatot, akik egy...
12.
A férfi termékenység 3 ellensége: így kerülje el őket
A férfiak a mindennapokban sok olyat tesznek, amikről nem is gondolnák, hogy az...
13.
Egy korai tizenegyesgól után nem jött a folytatás, kiesett a Liverpool az El-ből
Szalah büntetőjével a Liverpool nyert ugyan, de az Atalanta simán továbbment...
14.
Kertturizmus az új turizmus trend
Budapesten szerdán és csütörtökön kétnapos nemzetközi konferenciát tartottak...
15.
Spanyolország, La Liga 2023/24 - 32. forduló, menetrend, eredmények és gólszerzők
Spanyolország, La Liga 2023/24 - 32. forduló, menetrend, eredmények és gólszerzők...
16.
1.
Újabb magyar sportoló utazhat a párizsi olimpiára
Tovább nőtt a magyar csapat létszáma.
2.
3.
Autósok, figyelem: jelentős változás lép érvénybe holnaptól a hazai kutakon
Mutatjuk mire kell számítani a hét utolsó munkanapjától.
4.
5.
9 varázsmondat, ami jobbá teheti a kapcsolatodat
Minden párnak megvannak a maga nehéz periódusai. Azok az emberek, akik elfogadással...
6.
Gulyás Gergely: A holokauszt a magyarság számára nemzeti tragédia
Gulyás Gergely arról beszélt, a holokauszt története a világ, Európa és a...
7.
Stoltenberg: A NATO-tagállamoknak az Ukrajna védekezéséhez szükséges fegyverek küldését kell előtérbe helyezniük
A szövetségesek választaniuk kell a NATO-képességi célok teljesítése és...
8.
Magyar bíró végezte ki a Barcelonát a Bajnokok Ligájában
Kovács István összesen három piros lappal sújtotta a Barcelonát, a Dortmund...
9.
A korábbi világelső szerint aggasztó Djokovic fizikai állapota
Djokovic idén eddig nem játszik túl magas szinten, legalábbis...
10.
Korábbi sztárfocistájuk mezét égették a Barcelona dühös szurkolói - videó
A spanyol drukkerek nem bocsátották meg neki, hogy a PSG-hez igazolt.
11.
Hogyan hat a mesterséges intelligencia a gyógyászat jövőjére?
A robotika már nem a jövő, hanem a jelen.
12.
Fordítások éjszakája – a Dortmund és a PSG is BL-elődöntős
Habár mind a Borussia Dortmund, mind a Paris Saint-Germain hátrányból...
13.
Fallout 1. évad sorozatkritika
A Bethesda szerepjátékának élőszereplős adaptációja kellett már, mint egy...
14.
A belga és a brit miniszterelnök is elítélte, hogy lefújták Orbánék brüsszeli eseményét
Rishi Sunak a belga hatóságokat kritizálta, Alexander De Croo belga miniszterelnök...
15.
Totális összeomlás a BL-ben: saját magát végezte ki a Barcelona
Több mint egy félidőt emberhátrányban játszottak a katalánok, még Xavit is...
16.
1.
Komoly problémára utalhat az egyszerű hátfájás: kardiológus beszélt a koszorúér-betegség szokatlan tüneteiről
Nem csak mellkasi fájdalom, de hátfájás is lehet koszorúér-betegség tünete
2.
9 varázsmondat, ami jobbá teheti a kapcsolatodat
Minden párnak megvannak a maga nehéz periódusai. Azok az emberek, akik elfogadással...
3.
4.
Autósok, figyelem: jelentős változás lép érvénybe holnaptól a hazai kutakon
Mutatjuk mire kell számítani a hét utolsó munkanapjától.
5.
6.
Újabb magyar sportoló utazhat a párizsi olimpiára
Tovább nőtt a magyar csapat létszáma.
7.
Szívszorító: kiderült, mik voltak Erzsébet királynő utolsó szavai
A volt brit miniszterelnök elárulta, mik voltak Erzsébet királynő utolsó szavai.
8.
Kigyulladt a Börsen, Koppenhága egyik legismertebb történelmi épülete
A XVII. században épült tőzsdepalota négy, egymásba fonódott farkú sárkányt...
9.
Júniusig kell várni a hazai gamereknek a Lenovo gaming tabletjére
A Lenovo júniustól teszi elérhetővé gaming tabletjét, a Legion Tab-et Magyarországon...
10.
Szombati bajnoki körkép: Döntetlen a torinói rangadón, szoros meccsen nyert a Real Madrid
Április 13-án újra beindul a bajnoki nagyüzem Európa topligáiban...
11.
Djokovics és Sinner sem jutott döntőbe Monte-Carlóban
A világranglista első és második helyezettje, azaz Novak Djokovic és Jannik...
12.
Gwyneth Paltrow és Chris Martin fia 18 éves lett: Moses tiszta apja
Elképesztő a hasonlóság apa és fia között.
13.
Varga Izabella tiszta Pretty Woman: ezzel a frizurával a világhírű színésznőre hasonlít
Varga Izabella frizurája pont olyan lett, mint amilyet Julia Roberts viselt a Micsoda...
14.
Összeesett edzésen Blázsovics Péter röplabdázó, csapattársa mentette meg az életét
Megrázó és ijesztő pillanatok zajlottak a DEAC extraligás férfi röplabdacsapatának edzésén.
15.
Vannak csecsemők, akik hónapokra a kórházban ragadnak, mert nincs elég hely az otthonokban
A rendszerből kétezer nevelőszülő hiányzik, nincs elég pszichológus, a gyerekek...
16.

Tippek

Tippek

Telex

22:00
Önálló fővárosi listát állít a Momentum
A lista első helyén Donáth Anna pártelnök áll, de nem akar beülni a közgyűlésbe.
21:55
21:43
Kocsis Máté Magyar Péterről: Egyik nap provokációi után jönnek a másik nap egyre agresszívabb hazugságai
A Fidesz frakcióvezetője nem jelenti fel Magyart azért, mert azt mondta róla, hogy rendszeresen egyeztet a...
20:58
Ungvári asszonyok mentek neki a hadkiegészítés embereinek, nehogy mozgósítsanak egy helyi férfit
A háború harmadik évében az ukrán hadseregnek egyre nehezebb biztosítania az utánpótlást.
20:42
Az ócsai polgármester azt mondja, hogy nem tiltotta ki Koltai Róbertet a városból
Bukodi Károly szerint nem ilyen ember, és politikai lejáratásról van szó.
20:17
Felgyújtotta magát egy férfi Donald Trump tárgyalása közben a bíróság előtti parkban
A teste súlyosan megégett. Egyelőre tisztázatlan, hogy mi volt az indítéka.
20:06
Döntő szavazás előtt áll az Izraelnek, Ukrajnának és Tajvannak szánt 95 milliárd dolláros csomag
A képviselőház szombaton dönt, és jó esély van rá, hogy öt hónap huzavona után Ukrajna is hozzájut...
19:18
Több mint 95 ezren szavaztak Magyar Péterék jelöltjeire
Hamarosan összeáll a Tisza Párt EP-listája.
19:16
A győzelembe tessékeltek egy kínai futót a pekingi félmaratonon, most ő és segédei is pórul jártak
A felbérelt iramfutók nem akartak nyerni, de ezt olyan látványosan csinálták, hogy nem lehetett nem kizárni őket.
19:06
Immunitást kaphat az antifa-ügy olasz vádlottja, mert elindul az EP-választáson
Az azonban nem egyértelmű, hogy a mentesség mikor is lépne életbe.
18:14
Kutyapárt: A DK-s Élő Norbert az akadálya annak, hogy a XII. kerületben simán legyőzzük a Fideszt
A Kutyapárt szerint Élő Norbert DK-s jelölteket is ráindítana a kutyapártosokra.
17:28
Először hangzott el Magyar Péter neve nyilvános Fidesz-rendezvényen – de nem Orbán szájából
A kampánynyitón sem derült ki, hogyan akarja a Fidesz visszaszerezni a közbeszéd irányítását a kegyelmi...
17:21
Moszkva akkor sem állna le a háborúval, ha tárgyalna Kijevvel
Az orosz külügyminiszter adott interjút, amelyben elmondta, hogy a Nyugat kényszerítette ki Moszkva Ukrajna...
16:14
Tíz erősebb idézet a Fidesz kampánynyitójáról
A béke színe a narancs, a béke neve Fidesz, amit Brüsszel csinál, az istenkísértés, egyébként pedig no...
15:52
Magyar Péter mezőhegyesi fórumán jelentette be egy nő, hogy elindul Pusztaottlakán Simonka ellen a polgármesteri székért
Kocsis Violetta állítása szerint három képviselőjelölt-társával együtt adta be a jelentkezését.

hvg.hu

22:14
Schmuck Andor a saját magának szervezett előválasztást már megnyerte és indul az V. kerületi polgármester-választáson
A Miénk a Belváros Egyesületet támogatásával indul, kampányuk költségvetése pedig alig üti meg a 100 ezer forintot.
21:10
Örményország visszaad négy határmenti falut Azerbajdzsánnak
A felek négy szakaszban rendeznék határvitáikat.
20:44
20:20
20:03
Rengeteg magyart érint: akinek ilyen ilyen egere vagy billentyűzete van, az most – teljesen ingyen – kap egy új funkciót
Egyetlen kattintással elérhető lehet a mesterséges intelligencia a Logitech perifériái segítségével,...
20:00
Mérgező vegyületeket találtak a Johnson and Johnson egy köhögés elleni szirupjában, figyelmeztetést ad ki miatta a WHO
A cég tulajdonosa is mintavételt eszközölt, ám a vizsgálat nem mutatott ki sem dietilén-, sem etilénglikol-szennyezést...
19:48
Magyar Péter országjárásán jelentette be egy nő, hogy elindul Simonka György ellen Pusztaottlakán
Felháborította, hogy a költségvetési csalással vádolt Simonka lenne a falu egyetlen polgármester-jelöltje.
19:27
Folytatódik a DK-Kutyapárt feszülés a 12. kerületben, a DK a jelek szerint saját polgármester-jelöltet indít
Pedig a Kutyapárt nyerte az előválasztást, ahol a DK a Momentumot támogatta. A DK szerint nem köti őket...
19:03
Eddig értéktelennek hitték, most gazdagságot hozhat a „bolondok aranya”
Amerikai kutatók szerint a piritben meglepően sok a lítium, ezért alkalmas lehet arra, hogy csillapítsa az...
19:01
Szabad Európa: Orbán Viktor teljes vérátömlesztést hajt végre a fővárosi Fideszben
A portál továbbá úgy tudja, hogy Donáth Anna lehet a Momentum fővárosi listavezetője.
18:08
18:03
Aszteroidák felszínén ugrálhat egy speciális háromlábú robot, videón a SpaceHopper
Svájci mérnökhallgatók szerint jól sikerült annak a robotnak a tesztje, amellyel mikrogravitációs környezetben...
17:55
Összeállt Magyar Péter pártjának EP-listája, 95 ezren szavaztak a jelöltekről
Egy tiktokker orvos nyerte a szavazást, de nem ő vezeti majd a listát.
17:44
A Netflix nagyon jól járt azzal, hogy megszüntette a jelszómegosztást
Persze az előfizetők száma így sem fog a végtelenségig növekedni.
17:41
Lavrov: Átadtuk Izraelnek az üzenetet, Irán nem akar konfliktust
„Volt telefonos kapcsolatfelvétel Oroszország és Irán vezetése, a képviselőink és az izraeliek között”...